A korábbi korosztályos világbajnok úgy tervezi, legkésőbb májusban ismét szorítóba lép.
Optimistán várja a 2021-es esztendő kihívásait, és a koronavírus-válság ellenére sem csalódott a 2020-ban történtek miatt Szána Patrik, a Perfect Fight Club többszörös magyar bajnok, junior világ- és Európa-Bajnok muay thai-osa, aki reméli, hamarosan a felnőttek között is hasonló címekért küzdhet, mint tette azt az utánpótlásban.
„Nem hoztak az elmúlt hónapok jelentős változást, ugyanúgy edztek nap mint nap, készülünk, hogyha jön egy lehetőség, akkor a lehető legjobb formában tudjak kiállni” – mondta Szána Patrik, a Perfect Fight Club versenyzője a Prémium Média & Sport Management érdeklődésére, a koronavírus mennyire alakította át az életét, felkészülését.
A 20 esztendős első sorban muay thai-ra „szakosodott” sportoló legutóbb 2020 novemberében, a Superfight Series Hungary 6. keretei közt léphetett szorítóba. Akkor ellenfele megbetegedése miatt végül új riválissal, és K1-es szabályrendszer szerint kellett megküzdenie. Az akadályt sikerrel vette – ahogyan az előző esztendőben mind a négy meccsét, ezt is megnyerte.
„Kicsit talán pihenősebb év volt, mint a korábbiak. Legalábbis igyekeztünk így megélni, és valóban némi pihenésre, feltöltődésre használni az időt, ha kiesett egy meccs vagy gála. Ezzel együtt is úgy érzem, 110 százalékos évem volt, hiszen mind a négy találkozómat megnyertem” – tekintett vissza.
Ha akad is benne hiányérzet, az a nemzetközi gálák elmaradása miatt lehet. Decemberben például Ausztriában küzdhetett volna, ám a koronavírus-válság kezelésére Bécsben hozott szigorító intézkedések ellehetetlenítették az összecsapást.
Szána Patrik 2020-ban saját súlycsoportjában ismét magyar bajnok lett, ezzel tovább bővítve egyébként is gazdag éremkollekcióját. A juniorkorosztályból nemrég kiöregedett sportoló az utánpótlásban mindent megnyert, amit csak lehetett. Kadetként a WFC, juniorként a WFC és a IFMA égisze alatt megrendezett korosztályos világbajnokságon is győzni tudott.
„Azért dolgozunk nap mint nap, hogy a felnőttek között is hasonlóan eredményes tudjak lenni. Szeretnék vb-címért harcolni, minél nevesebb, rangosabb gálákon, minél jobb nevű ellenfeleket legyőzni, de nem kapkodunk. Tizenhárom évesen váltottam a labdarúgásról a muay thai-ra és úgy érzem, a lehető legjobb döntést hoztam ezzel” – mondta Nagy Balázs tanítványa, aki úgy készül, legkésőbb májusban ismét ringbe lép.
„Gyorsan változnak a körülmények, a levegőben lóg, hogy esetleg összejön egy nemzetközi meghívás, de a legbiztosabbnak a májusra tervezett, hazai Superfight Series Hungary gála tűnik, ahol remélhetőleg bepótolhatjuk a novemberben elhalasztott meccset. Alig várom már, hogy ismét küzdhessek. Továbbra is próbálunk optimistán állni a helyzethez, edzek, edzéseket tartok, készülünk a lehetőségekre várva” – tette hozzá.
Prémium Média
Kapcsolat
Telefon:
+36(30)203-60-10
E-mail:
info@premiumzrt.hu