Immáron ötödik alkalommal rendezték meg a Nagyok a Kicsikért Jótékonysági Fesztivált

2021, Augusztus 5 - 12:27

Immáron ötödik alkalommal rendezték meg a Nagyok a Kicsikért Jótékonysági Fesztivált

Habár a 2020-as évben a koronavírus miatt elmaradt a már hagyományosnak mondható rendezvény, egy év kihagyás után múlt szombaton immáron ötödik alkalommal rendezték meg Székesfehérváron a Nagyok a Kicsikért Jótékonysági Fesztivált. A szervezők a korábbi Halesz park helyett ezúttal a Szárazréti Közösségi Háznál várták az érdeklődőket, akik erősember-verseny, sörtörténeti előadás és a hazai zenei élet ismert képviselőinek koncertjei közül válogathattak.

„Közel 500 ezer forintot sikerült összegyűjtenünk – árulta el Mounier Stephane fő szervező a Prémium Média & Sport Management érdeklődésére. A szervezők idén a Fejér Megye Gyermekeiért Alapítványnak gyűjtöttek azzal a céllal, hogy a pénzösszeget a Fejér megyei beteg gyermekek magas szintű ellátására fordítsák. – Ez egy kis lokális esemény, mégis sok segítséget kaptunk az önkormányzattól, helyiektől, támogatóktól. A fellépő sztárok, mint Curtis, Essemm vagy a BSW pedig ingyen léptek fel, ezzel támogatták a rendezvényünket.”

Az esemény keretein belül pedig megrendezték a CESA® Crossover Erősember országos bajnokságot, ahol a hat open és négy masters kategóriában szereplő versenyző öt számban mérte össze a tudását.

„A Crossover az én találmányom volt néhány évvel ezelőtt” – folytatta a fő szervező. – Ez azt jelenti, hogy az erősember sportág különböző szakágait vegyítjük. Aki a bothúzásban jó, nem biztos, hogy ért a kamionhúzáshoz, ez a verseny viszont arról, hogy mindenhez kell érteni egy bizonyos szintig” – tette hozzá Mounier Stephane, akinek sikerült megvédenie a tavalyi címét, így megszerezte tizenegyedik országos bajnoki címét a masters kategóriában.

Mounier Stephane elmondta, idén nagyságrendileg 300-400 ember látogatott ki az eseményre, amely elmaradt a korábbiaktól. A fő szervező szerint a koronavírus-járvány miatti félelem, valamint az időpontválasztás is közre játszott abban, hogy az elmúlt évekhez képest kevesebben látogattak ki a rendezvényre.

„Ez az első alkalom, amikor nyáron rendeztük a fesztivált, idén a vírushelyzet miatt nem kerülhetett rá sor a szokásos májusi időpontban. Székesfehérvár közel van Siófokhoz és a Velencei-tóhoz, most rengeteg program közül lehet választani, valószínűleg sokan épp nyaralnak, ezért is lehettek kevesebben. Ebből is tanultunk, jövőre vissza szeretnénk majd térni az eredeti, május eleji, közepi időponthoz. Időjárás szempontjából az egy bevált időpont, nem szokott esni az eső. Akkor még van iskola, nem mennek nyaralni az emberek, a tél után egy jó program. A helyszín kiváló, szeretnénk ide majd visszatérni. Azt még nem tudjuk, jövőre kinek fogunk gyűjteni, de biztos, hogy a kicsikért teszünk” – zárta szavait Mounier Stephane.