Erősport: révkomáromi arannyal nyitotta az évet Molnár Zsolt
A Prémium Liga címvédője a Strongman Komárno meghívására vett részt a Komáromi napokon – nagy csatában nyert is.
Megkezdte a versenyidényt a Prémium Liga bajnoka, Molnár Zsolt. A bölcskei erősember két héttel az országos bajnokság hétvégéje előtt Révkomáromban vendégeskedett és nagy csatában felülmúlva Mészáros Dávidot, valamint Horváth Tamást aranyérmet nyert a Komáromi napokkal párhuzamosan megtartott erősember-versenyen.
„Jó kis verseny volt, igazán erős számokkal. Nem fukarkodtak a súlyokkal, 550 kilós kereket kellett forgatnunk, a lengősúly is volt 350 kilogramm, kőgolyó 110-től 172 kilogrammig – szóval jól nézett ki így az év elejére” – tekintett vissza a révkomáromi versenyre Molnár Zsolt, akit a régi ismeretségre, no meg tekintélyes rutinjára való tekintettel hívtak meg a Komáromi napokkal egybekötve megtartott erősember-versenyre. A Prémium Liga címvédőjétől nemcsak remek teljesítményt, hanem építőjellegű kritikákat, fontos visszajelzéseket is vártak a szervezők, a mindössze két éve életre hívott Strongman Komárno egyesület tagjai.
Horváth Tamásék a pandémia miatti kényszerű leállást követően új formációban élesztették újjá az évtizedes hagyományokkal rendelkező révkomáromi versenyt. A csata pedig nem is lehetett volna szorosabb: a végén mindössze a több részsiker rangsorolt Molnár, valamint a szintén a Prémium Liga-mezőnyéből meghívott Mészáros Dávid között az első két helyen. A dobogó harmadik fokára a házigazdák színeiben indult Horváth állhatott fel (mindössze kétpontos lemaradással az éllovasoktól).
„Végig szoros volt, még úgy is, hogy az első négy számban nem végeztem a második helynél hátrébb egyszer sem. Ki is kellett hoznom magamból a legtöbbet, mert az sejtettem, hogy a súlylépcsőnél nem én leszek a legjobb. Kellemes meglepetés volt, hogy a kőgolyóknál milyen lendület volt bennem, négy másodperc alatt feltettem a legnagyobbat is. Érződött, hogy ezen a helyiek és a közönség egyaránt meglepődtek. A szurkolókat egyébként is érdemes kiemelni, óriási tömeg volt ránk kíváncsi és egytől egyig mindegyikünknek óriási biztatást, támogatást adtak” – mondta Molnár, aki az utolsó számban valóban nem remekelt, a negyedik helyet szerezte meg, de ezzel is elég pontot gyűjtött ahhoz, hogy összetettben az élen maradjon.
„Kellett hozzá egy kis rutin, de na, ebből van bőven” – jegyezte meg nevetve.
A bölcskei sportember szerint a verseny tökéletesen szolgálta a felkészülés hajráját.
„Jövő hét végén jön az országos bajnokság, ez volt előtte az egyetlen versenyem. Jól jött némi visszaigazolás, hogy valóban jó az edzésen elvégzett munka, nemcsak belülről érződik annak. Hosszú idényünk lesz, hamarosan startol a Prémium Liga is, a tervek szerint hat állomással. Nem akarom könnyen adni a bőrömet, pedig az már most látszik, hogy nagyon erős mezőny jön össze. Ugyanakkor szerencsém van, nem is emlékszem, mikor volt utoljára ennyire zökkenőmentes, mindenféle sérüléstől mentes téli felkészülésem. Bizakodó vagyok” – tekintett előre, hozzátéve, biztos abban, hogy tavalyi riválisa, Juhász Péter még erősebb lett a 2022-es idényre.
„Tartjuk a kapcsolatot, heti szinten mindig beszélünk és nagyon kemény az a munka, amit az elmúlt hónapokban elvégzett. Pokolian jó súlyokkal dolgozik, érezni rajta, hogy most nagyon összeszedett, rendben van fejben. Komoly céljai vannak, idehaza és a nemzetközi mezőnyben egyaránt. Nekem az a dolgom, hogy 40 felett is megmutassam, nem lehet csak úgy lenyomni” – árulta el a Prémium Liga 2021-es kiírását félpontos különbséggel megnyert Molnár Zsolt.
Kapcsolat
Telefon:
+36(30)203-60-10
E-mail:
info@premiumzrt.hu