A felújított Hősök tere adott otthont az egyre népszerűbb sportág, az erős emberek országos versenysorozatának Sárbogárdon. A verseny erősségét és népszerűségét mutatja, hogy még a Felvidékről is érkeztek.
A CESA® Strongman Prémium Liga 2. fordulójában a versenyzők első versenyszáma a szánkóhúzás volt. Na nem a hagyományos téli eszköz, hanem egy 95kg-os vas monstrum, melybe 3db egyenként 110kg-os hordót kellett belepakolni, és 20 métert húzni, időre. Ebben a számban az újonc Véró Alex volt a legeredményesebb.
Ezt követően rönknyomás következett, ahol a strongmeneknek három kísérletük volt arra, hogy minél nagyobb súlyt a fejük felé nyomjanak. A liga résztvevői között most is ott volt Hegedűs Ádám, aki a versenyszám országos csúcstartója. Most is jeleskedett, Juhász Péterrel holtversenyben az első helyet szerezték meg 160kg-mal.
Harmadik versenyszám egy összetett gyakorlat volt: keretcipelés – 300kg/10m - valamint a láb között súlycipelés az ún. kacsajárás 183kg/10m. A 20 méter távolságot a több mázsás súlyokkal, 13.73mp rekord gyorsasággal Juhász Péter, korábbi országos bajnok teljesítette.
Két bányagép gumiabroncsa várt a rövid pihenőt követően a fiúkra. a könnyebbik 380kg, a nehezebb 560kg volt. Mindkettőbe kettőt kellett volna forgatniuk. Ugyanis nem mindenkinek sikerült a versenyszám teljesítése. Molnár Zsolt kiválóan teljesítve megnyerte első versenyszámát. Zsolti a tavalyi Prémium Liga regnáló bajnoka. Juhász Péter egy sérülés miatt a nehezebbik gumi forgatását fel kellett adja. Az összetettben ekkor holtverseny lett az élet Véró Alex és Juhász Péter között, 26,5-26,5 ponttal. Harmadik Mészáros Dávid volt ekkor, sárosdi versenyző, aki az országos bajnokságon is remekelt, ott bronzérmet szerzett. Fél ponttal lemaradva pedig Molnár Zsolt következett.
Az utolsó versenyszám a kőgolyó emelés egyik fajtája volt. a 160kg-os golyót kellett minél többször egy 122cm magas állványon átrakni egy percen belül. Egészen elképesztő eredmények születtek! Molnár Zsolt nyolcszor (!) pakolta át, Juhász Péter hétszer, és a korábbi versenyszámok állandó jó teljesítményének – valamint J. P. sérülésének – köszönhetően Véró Alexnek elegendő volt csak ötször áthelyezni a kőgolyót, hogy összetettben diadalmaskodjon.
A második forduló végeredménye:
1.
Véró Alex
42,5
2.
Molnár Zsolt
41,5
3.
Juhász Péter
37,5
4.
Mészáros Dávid
37
5.
Hegedűs Ádám
26,5
6.
Borovszky Norbert
23,5
7.
Horváth Tamás
20,5
8.
Boros Szabolcs
19
9.
Kovács Ferenc
15
10.
Gadó András
12
Következő forduló Pakson, 2022.07.23-án lesz, ahol a helyi szervezők a verseny mellé motoros kaszkadőröket, gyerekprogramokat és egy zenei koncertet is szerveztek!
Kapcsolat
Telefon:
+36(30)203-60-10
E-mail:
info@premiumzrt.hu