Nagy lépést tett Siklóson az összetett győzelem felé Bordás Dorina, miután a Strongwoman kupasorozat második állomásán győzni tudott.
„Elég erősen sikerült a hétvége, pedig aggódtam kicsit, mert kifejezetten hosszú utazással járt. Cserébe amilyen messzi, olyan szép volt a versenyhelyszín – idézte fel a Prémium Média érdeklődésére Bordás a versenyt, melynek a siklósi vár szolgált otthonául. – Tényleg nem éreztem azt a mindent átütő erőt magamban, annál inkább az ellenfeleimben, így aztán furcsa érzések motoszkáltam bennem a verseny elején. Ehhez képest aztán minden jól alakult. Hatalmas öröm volt, hogy a végén csak sikerült behúznom az első helyet.”
Az öt versenyszám közül – a mezőnyben egyedüliként – ő tudott kettőt is megnyerni, így pedig az is belefért, hogy a rönknyomásban egyáltalán ne jöjjön ki számára a lépés.
A Strongwoman-sorozat döntője mellett – amelyben mostanra egyértelmű cél lett az összetett elsőség megszerzése –, több erőemelő-verseny is vár még rá, így igencsak sűrű hetek elé néz még az ünnepekig.
“Egyelőre még jobban is alakul az idény, mint eredetileg remélni mertem. Év elején végeztem az egyetemmel, és nyárra elkezdtem dolgozni, ami kicsit felborította az addigi rutint. Össze kellett hangolnom a kettőt, de azt érzem, mostanra sikerült megoldani a kihívásokat. Innentől csak rajtam áll, hogy az év vége is olyan jól alakul-e, ahogy elterveztem.”
Motivációnak nincs híján: a CESA Kamionhúzó Ligájának 2022-es összetettbeli aranyérmével a zsebében az első nagy sportcélt már teljesítette is a tavasszal megfogalmazottak közül.
„Örülök a győzelemnek, de annak még inkább, hogy izgalmas, jó versenyeken keresztül vezetett az út, amelyekből sokat tudtam tanulni. Ugyanígy állok most a Strongwoman-sorozat zárásához is. Halász-Veres Zsuzsival most Siklóson nagyon-nagyot küzdöttünk, az ilyen erős ellenfelek mindig plusz motivációt adnak a fejlődéshez” – tette hozzá. Kettejük versenyfutását jól példázza, hogy a kamionhúzásban mindössze négy század volt köztük, az öt versenyszám után pedig csak másfél pont rangsorolt az első és a második hely között.
Dorina az utolsó forduló előtt egy győzelemmel és egy második hellyel az összetett élén áll, köszönhetően a többi között annak is, hogy az augusztusi versenyt megnyert Szabó Ágnes ezúttal csak a negyedik lett a plusz 70 kilós kategóriában.
Kapcsolat
Telefon:
+36(30)203-60-10
E-mail:
info@premiumzrt.hu