Lépésről lépésre fejlődik a Radio Now!

2022, November 2 - 09:27

Lépésről lépésre fejlődik a Radio Now!

Már több mint egy hónapja zavartalanul hallgatható Magyarország friss online zenei rádiója, a Prémium Média & Sport Management szakmai koordinációja mellett útjára indított Radio Now!.

„Szerettünk volna egy olyan rádiót, ahol reggelente valóban zenét lehet hallgatni” – mondta a Radio Now elindulása mögött húzódó egyszerűnek tűnő, ám annál többek igényével összevágó gondolatról Botka István. „Azt éreztük, nem lehet igaz, hogy nincs Magyarországon egy olyan rádió, ahol a reggeli időszakban a zenéből lenne több és nem a műsorvezetői poénokból. Reméljük, hogy jól éreztük a hiányt és jól mértük fel az igényt egy ilyen rádió iránt, az emberek pedig megszeretik a Radio Now-t minél rövidebb időn belül.”

A rádió ötlete két évvel ezelőtt fogalmazódott meg, és 2022 szeptemberére vált valósággá. Ráadásul nem is az egyetlen hangzó tartalom lesz a Prémium Média & Sport Management portfóliójában a tervek szerint.

„Szeretnénk a podcast felületeken is megjelenni a tematikus műsorainkkal, olyan adásokat szerkesztve, amelyek önállóan is megállják a helyüket, illetve zenei tartalmakkal is jól összefűzhetőek, kellemes és minőségi kikapcsolódást jelenthetnek a hallgatóknak egy-egy hétköznap estéhez.”

Bár akad mögöttük néhány igazán izgalmas pillanat, István úgy érzi, a rádió mostanra kinőtte a gyerekbetegségeit. A folyamatos adással már az első napoktól kezdve sem volt gond, néhány hét alatt pedig megtalálták azt a zenei rotációt, amelyben ideálisan keverednek a kilencvenes évek és napjaink legnagyobb slágerei és a nagyobb rádiók által még nem agyonjátszott újdonságok.

„Lassan, de töretlenül nő a hallgatottság, azzal együtt is, hogy nem hirdetjük magunkat egyelőre sehol. A cél, hogy legyen egy biztos bázisunk, akikhez szólunk, tesztelgetjük a hallgatói visszajelzések alapján, mi az, amit szeretnek, mi az, amin még változtatni kell. S úgy érzem, ezzel az elmúlt másfél hónapban kifejezetten jól haladtunk. Ha kiforrottságban odaérünk, mindenképpen lesz reklámkampányunk a további hallgatók eléréséért, de egyelőre még igyekszünk mindent szépen bejáratni.”

Mint meséli, lassan az állandó tematikus műsorok is helyükre kerülnek.

„Főként hétvégi műsorokról van szó, a délelőtti készülődéshez, főzéshez, takarításhoz vannak jó kis ritmusos zenéink; beindultak a house mixes esti műsoraink, és ezek mellé jönnek majd a kultúrát és a sportot központi témaként kezelő beszélgetős adások” – árulta el a tervekről.

Botka István hozzátette, jelen pillanatban úgy látja, még a karácsonyi időszak előtt elindulnak az első podcast epizódok, amelyek elkészítéséhez sikeres zenei producerek mellett népszerű színészek, a Prémium Média & Sport Management eseményeinek jól bejáratott arcai is segítséget nyújtanak majd.

www.nowradio.hu
www.myonlineradio.hu/radio-now
www.facebook.com/RadioNowHungary