Tíz év után újra Bajnokok Ligája-fordulót rendeznek Budapesten a világ legerősebbjei

2024, Június 19 - 10:43

Tíz év után újra Bajnokok Ligája-fordulót rendeznek Budapesten a világ legerősebbjei

Remekül sikerült a pilotszezon, hazánk legjobbjai mellett a 2023-asnál is több külföldi versenyzővel tér vissza idén a Prémium Strongman League, valamint a hazai másodosztályt jelentő PSL Hungary. A szervezőknek kijut a jóból, ugyanis – az elmúlt években remek teljesítményt nyújtó mádi klasszis, Juhász Péter teljesítményének is köszönhetően – tíz év után a Strongman Champions League, azaz az erősemberek Bajnokok Ligája is visszatér hazánkba. 

Rajtol a Prémium Strongman League, méghozzá a közép-európai erősember sorozat hazai válogatójának is számító PSL Hungary sárbogárdi fordulójával. A március 23-ai szintfelmérőverseny legjobbjai a PSL-ben is indulási jogot szerezhetnek. Igaz, utóbbi közel sem ígérkezik könnyűnek, a szervezők tervei szerint ugyanis a 12 fős létszámmal induló második szezonban már a résztvevők közül már csak maximum 2 fő lesz magyar versenyző, a többi külföldről érkező klasszis lesz. 

„Címvédőként olyan egyszerűnek hangzik a képlet: újra nyerni kell, hiszen minden más visszalépés, ez azonban közel sem lesz egyszerű – mondja a kihívással kapcsolatban Juhász Péter, mádi erősember, aki tavaly megnyerte a Prémium Strongman League első kiírását, ezzel nem mellékesen negyedszer lett egyéni magyar bajnok is. – Ez a mezőny azonban bőven tartogat majd meglepetéseket. Az előző idénynek remek volt a fogadtatása, a környező országokban is híre ment, és így komoly presztízsre tett szert mostanra. Ennek is köszönhető, hogy rengeteg remek versenyző érdeklődik külföldről” – árulta el. 

„Jó formában érzem magamat, a téli holtszezonban több egyéni csúcsomat is megdöntöttem, de ez még nem jelent semmit. Nagyszerű eredményekről szóló edzésvideókkal tele az internet, a lényeg az, mit sikerül ebből versenyen is kamatoztatni. Változtattam egy-két dolgon a felkészülésemben, de alapvetően igyekeztem ösztönös maradni, amikor éreztem, hogy jó formában vagyok és megy az edzés, akkor több munkát elvégezni, amikor kevésbé volt jó napom, inkább nem túlerőltetni a dolgokat. Bízom az elvégzett munkában, annál is inkább, mert a PSL mellett a Bajnokok Ligájában is helyt szeretnék állni ismét, ez pedig sűrű versenynaptárt jelent.”

Tíz év után először a kalendárium részeként egy budapesti SCL versennyel – ami Juhász szerint óriási siker, nem mellékesen nagyot lendíthet a sportág hazai megítélésén is. 

„Szerintem óriási show lesz, bízom abban, hogy mind a nézőknek, mind azoknak a versenyzőtársaknak, akik kilátogatnak esetleg majd megnézni, milyen is egy BL-forduló, nagy élmény lesz az egész. Örülök, ha az eredményeimmel szerepet tudtam vállalni abban, hogy a sorozat visszatérjen Magyarországra. Emlékszem, 2022-ben, az isztambuli döntő hétvégéjén beszélgettünk a szervezőkkel először erről a lehetőségről. Az elmúlt években a Prémium támogatásával Sárbogárdon olyan bázis épült ki, ahol minden eszköz adott, amit csak megkövetel egy BL-forduló. Emellé az AquaWorld biztosít majd olyan helyszínt, amelynek hírét hallva jó néhány külföldi versenyző is izgatottan várja már most a versenyt. Szóval optimista vagyok, és azon dolgozom, hogy ehhez a lehetőséghez méltó formában forduljak áprilisra.”

Az április 27-ei BL-hétvégén ráadásul Juhász mellett – a rendező jogán – szabadkártyásként még egy magyar induló részt vehet majd. Ám hogy ki lesz az, egyelőre nyitott kérdés. 

„Tippelni tudnék csak én is. Abban viszont biztos vagyok, bárki is kapja meg a lehetőséget, amiben csak tudok, igyekszem segíteni neki. Emlékszem, mikor Finnországban az első BL-fordulómra elutaztam, sok szempontból elveszettnek éreztem magamat a forgatagban” – jelentette ki 30 esztendős versenyző. 

Juhász számára egyébként már elindult az idény – és kis híján drámai véget is ért. Finnországban a Bajnokok Ligája jeges kihívásán a súlyos sérülést csupán a szervezők alaposságának köszönhetően elkerülve a 11. helyen zárt. 

„A legelső számban, a keretcipelésben az utolsó métereken megcsúsztam a hóban, a hátsó kereszttartó pedig rázuhant az Achillesemre. Ki sem tudtam mászni alóla egyedül, úgy kellett a szervezők leemeljék rólam. Hálával tartozom a rendezőknek, szokatlan mód a verseny előtt nemcsak a ruhaméretem, a cipőmét is megkérdezték. A helyszínen értettem meg, ugyanis egy pár 300 eurós acélbetétes bakanccsal vártak minden versenyzőt épp az ilyen, havas balesetek elkerülése érdekében. A bakancs mentette meg a lábamat, ha saját cipőben versenyzem, biztos vagyok benne, hogy elszakadt volna az Achilles-ínam” – árulta el. 

A versenyt végül sérült lábbal fejezte be, óriási akaraterőről tanúbizonyságot téve a második napon ráadásul több versenyszámban is az első öt közé tudott kerülni.

A Prémium Strongman League második idényéből egyelőre négy főverseny időpontja és helyszíne biztos: június 8-án Tökölön, 22-én Balatonlellén, július 13-án a szerbiai Adán, 27-én Siófokon, a Muscle Beach keretei közt mérik össze erejüket Közép-Európa legerősebbjei. 

Tags: psl strongman