Tanyasi disznótor Sárbogárdon

2022, Január 27 - 17:22

Tanyasi disznótor Sárbogárdon

Jó hangulatú összejövetellel indította az évet a Prémium Média Válogatott.

Egy jó hangulatú csapatépítővel indította Sárbogárdon a 2022-es esztendőt a Prémium Média Válogatott. A rendezvény első napján a meghívottak egy vacsorával egybekötött borkóstolón vettek részt a Rádi dűlőben, másnap pedig egy disznóvágást követően az előadóművészek rögtönzött műsorral kedveskedtek vendéglátóiknak.

Az eseményre többek között ellátogatott a Barátok Közt Novák Lacija, Tihanyi Tóth Csaba; Beleznay Endre, Palcsó Tamás, Haddad Henrik (Ricky), Lisztes Krisztián,az X-Faktorból ismert Ács Cintia, Cozombolis, Vajtó Lajos, de elfogadta a meghívást Varga Viktor, valamint Sipos Tamás is.

„Most fogadott magába a Média Válogatott, elfogadtam a meghívásukat, amit jól tettem, mert ez egy fantasztikus, vicces brigád – árulta el a Prémium Média & Sport Management Zrt. érdeklődésére Varga Viktor. – Rég ökörködtem ennyit. Egy nagyon jó borkóstolón is részt vettünk, nem is igazán ittam még ilyen finom és ízes borokat. Aztán beavatási feladatokon is átestem: én húztam ki a disznót a fülénél fogva, szamáron lovagoltam, de persze rendes lovon is. Gyerekkoromban sok disznóvágáson vettem részt, lévén vidéki vagyok. Nem élveztem ezt akkor, felnőttként viszont meg jött az értelme. A humor egy kis ivászattal megspékelve elfeledteti azokat a mindennapokat, amiket mostanában megél az emberiség. Ez egy felhőtlen buli volt” – magyarázta Varga Viktor, aki a jövőben több eseményen is feltűnik majd a Prémium Média Válogatottal előadóként, s majd sportemberként is, ha teljesen felépül a lábtöréséből.

Sipos Tamás, az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja Haddad Henkrik (Ricky) invitálására látogatott el Sárbogárdra, a két előadóművész ugyanis közösen részt szokott venni különböző sporteseményeken. „Én a disznóvágásra mentem le, de volt egy kis alkalom a dalolásra is, így többedmagammal én is felléptem. Az egész szuper hangulatban telt. Nagyon sok disznóvágáson voltam már, de mindig úgy megyek, amikor már lebökték az állatot, azt részét nem bírom” – jelentette ki a Jattos Tomi néven is ismert művész, aki azért kivette a maga részét a munkából is, hiszen húst darabolt, s tésztát is gyúrt a kenyérhez.