Huszár Vanessza túlsúlyos tinédzserből vált sikeres fitneszmodellé

2021, Július 14 - 09:24

Huszár Vanessza túlsúlyos tinédzserből vált sikeres fitneszmodellé

Egy 22 esztendős fitnesz bikinimodell a Prémium Média & Sport Management legújabb támogatott versenyzője. Huszár Vanesszával a kezdetekről, korábbi eredményeiről és jövőbeli terveiről beszélgettünk.

„Önszántamból kezdtem el edzeni, tinédzserként túlsúlyos voltam, 23 kilogrammtól szabadultam meg, így kerültem az edzőterem világába – árulta el Vanessza a Prémium Média & Sport Management érdeklődésére. – Elsősorban a helyes táplálkozással sikerült lefogynom, aztán túlzásba estem, anorexiás lettem, ezt követően jött be az életembe a versenysport 2018-ban” – tette hozzá.

„Az első versenyem a Beach Body volt, aztán jött a Muscle Beach. A juniorok között mindkét versenyt sikerült megnyernem, illetve abszolút győztes is lettem. Volt nagyon sikeres szezonom, de volt olyan is, amikor nagyon lent voltam, de az is kellett, hogy erőt merítsek. Fitparádén volt harmadik helyem, itthon ez a legrangosabb verseny. Nemzetközi versenyeken is indultam, Olaszországban 41 lány közül sikerült elhoznom az első helyet, erre vagyok a legbüszkébb” – folytatta.

Huszár Vanesszának heti hat súlyzós edzése van, részint Székesfehérváron, illetve Budapesten végzi a felkészülését. „Tóth Dániellel három és fél éve dolgozunk együtt, hozzá heti három alkalommal járok fel Budapestre a Scitec Gold Fitness Clubba, a többi edzést Székesfehérváron a Cutlerben végzem. Szerencsés alkat vagyok, a szezonon kívül is könnyen tartom a formám, így kardióra általában nincs szükségem. Ebben a kategóriában az összehatás a fontos, a vállaimra büszke vagyok. Nagyon hangsúlyos nálunk a láb és a fenék is, ezért heti három lábedzésem van” – mondta Vanessza, aki számára nem megterhelő, hogy tartsa a versenysúlyát.

„Nekem nem megterhelő a diéta, nem is annak nevezem, inkább egészséges életmódnak. Minőségi ételeket eszünk, aztán a mennyiség és az időzítés a fontos. Persze a vége már nehéz a verseny előtt, de inkább a fáradtság miatt. A szezon kívül sem szoktam két kilónál többet hízni, inkább az volt a probléma, hogy túl vékony voltam a színpadon, a mostani szezonra sikerült javulni ilyen téren. Egy szezont kihagytam, hogy izomtömeget növeljek, s ez szerencsére sikerült.”

Vanessza a Prémium Média & Sport Managementtel kötött megállapodásnak köszönhetően nemzetközi versenyeken is el tud indulni, az a célja, hogy mielőbb megszerezze a profi kártyát.

„Az őszi szezon első állomása Lengyelországban lesz augusztus 29-én, ahonnan már a profi kártyával a kezemben szeretnék hazatérni. Ez a cél! Emellett a Fitparédén is színpadra állok majd. Idén második alkalommal lesz Magyarországon olyan verseny, ahonnan kvalifikálni lehet a Mr. Olympiára, minden testépítő álma és célja, hogy ide kijuthasson egyszer” – folytatta Vanessza, aki a versenyzést addig szeretné csinálni, amíg élvezi. „Még elég fiatal vagyok, egyelőre a junior korosztályba tartozom. A fő célom, hogy kijussak az olimpiára és ott a top tízben végezzek” – zárta szavait.