Juhász Péter: egyéni rekordok és hatodik hely az IST-n

2021, Augusztus 24 - 08:49

Juhász Péter: egyéni rekordok és hatodik hely az IST-n

Rönknyomásban és felhúzásban is egyéni csúcsig jutott Litvániában a mádi erősember.

„Úgy voltam vele, ha már eljöttem, kiadok magamból mindent” – mondja litvániai „kirándulásáról” Juhász Péter, többszörös magyar bajnok erősember, aki az International Strongman Tournamenten két egyéni csúcsot is megdöntött.

Szűk egy hónapja Finnországban, a Strongman Champions League-ben bizonyíthatott Juhász Péter – az újoncként megszerzett negyedik hely pedig több külföldi szakember figyelmét is felkeltette. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy újabb meghívásos versenyen, Marijampole-ban, Litvániában mérettethette meg magát.

„Voltak jó részeredmények” – mondta visszafogottan a versenyről, amelyen két egyéni rekordját is megdöntötte, és több olyan számban is helyt állt, amely idehaza vagy nem része a versenyprogramnak, vagy más (kisebb) súlyokkal kombinálják a feladatokat. „Rengeteg nézőre számítottak és ez így is lett. Elképesztő szurkolás volt. Már csak ezért is úgy voltam vele, ha már eljöttem, kiadok magamból mindent. A közönséget ki kell szolgálni! Rögtön kezdésként jött a rönknyomás 140 kilóval, amibe Finnországban kettőt nyomtam, itt négyet – jól mutatja a mezőny erősségét –, a néggyel is csak hetedik lettem” – idézte fel.

A folytatás vegyes élményeket hozott a mádi kolosszus számára, aki extra teljesítménye ellenére is a középmezőnyben küzdötte végig a legtapasztaltabbak számára is embert próbáló versenyt.

„Volt olyan szám, amely alatt hárman lettek rosszul, s nem tudták befejezni. Aztán ott volt a felhúzás, 320 kilogrammal idehaza eddig tudtam négy ismétlést, most összejött a hét – ebben a mezőnyben hetedik helyet ért. Nyilván tudtam, hogy ez egy olyan mezőny, ahová még a legjobbam is kevés, hogy az élén harcoljak, de itt-ott lehetett volna szerencsém is, például ott volt a tartás, amihez utolsó előttiként érkeztem, harmadik lettem, úgy, hogy hat századdal maradtam le a másodiktól. Mikor jöttem le a pódiumról, nagyon mosolyogtak rám, éreztem, hogy valami van, erre mutatták az időt, egy perc tizenkilenc másodperc ötvenhat, a másiknak hatvankettő. Mondtam magamnak, hogy nem hiszem el... De nyugtat, hogy tényleg minden számban mindent kiadtam magamból.”

Juhász végül összetettben a hatodik helyet szerezte meg a nyolc ország tíz „kolosszusát” felvonultató mezőnyben. S ami ennél is fontosabb, hasznos tapasztalatok mellett új nemzetközi kapcsolatokkal tért haza Litvániából.

„Bízom abban, hogy a finnországi BL-szerepléssel és ezzel a versennyel is tudtam bizonyítani, hogy helyem van a nemzetközi mezőnyben – még akkor is, ha rengeteget kell fejlődnöm, hogy ott a legjobbakkal felvegyem a versenyt. Kimondva kimondatlanul a Bajnokok Ligája szereplésnek is köszönhető a mostani meghívásom.”

A mádi sportember továbbra sem tett le arról, hogy szeptemberben a Strongman Champions League bukaresti versenyén ismét megmérettesse magát a kontinens legjobbjai között. Novemberben pedig jöhet az idény fő versenye, a World’s Strongest Games Floridában. Addig is két verseny vár rá idehaza, augusztus utolsó hétvégéjén a Prémium Liga utolsó előtti, vizes fordulója, majd szeptemberben a sorozat fináléja.