Erősport: országos tehetségkutató sorozatot indít a CESA

2022, Április 22 - 08:00

Erősport: országos tehetségkutató sorozatot indít a CESA

Az elnökség tervei szerint hat állomáson, öt selejtezőn és egy nagydöntőn mérhetnék össze talentumukat az érdeklődők.

„Friss hús kerestetik” – ez is lehetne a Közép-Európai Erősember-szervezet (CESA) által életre hívott új széria, az elnök által bejelentett Talent versenysorozat mottója. Sebestyén Jánosék az ország különböző régióiban megtartott selejtezőkön kutatnák fel a jövő meghatározó versenyzőit.Az is eldőlt, hogy az elsőosztályú erősember bajnokság (Prémium Liga) mezőnye 2022-ben is ellátogat a siófoki Muscle Beach-re.

Hat versennyel, öt selejtezővel és egy nagy döntővel indul útjára a 2022-es versenyidényben a Talent sorozat – jelentette be a Prémium Média érdeklődésére a CESA elnöke, Sebestyén János.

„Olyan versenyzőket szeretnénk, akik még nem indultak erősember versenyeken. Mondhatnánk azt is, friss hús. Mind az öt állomás különböző országrészben lenne, versenyenként legalább nyolc-tíz fővel, visszatérők nélkül. Közülük a legjobbak mérnék össze a tudásukat az évad végi döntőben” – mondta a tervekről.

A széria elindításáról a CESA áprilisi közgyűlésén döntöttek. A tervek szerint korbeli megkötés nélkül bárki jelentkezhetne a Talent sorozat egy-egy állomására. A kikötés csupán annyi, hogy a versenyzők nem lehettek korábban tagjai magyarországi erősember-versenyek mezőnyének. A legjobbak az Erősember-szervezet által szervezett ligasorozat másodosztályában indulhatnának a 2023-as idényben, ahonnan Molnár Zsolt és Juhász Péterék mellé a Prémium Ligába vezethet tovább az útjuk.

„A konditermekben szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy mindig van néhány érdeklődő az erősember sport iránt, akik kíváncsiak lennének, de nem tudják, hol kezdjék el. Szeretnénk nekik egy kitörési pontot biztosítani ezzel a sorozattal. Egyúttal szakmai támogatást is biztosítva ahhoz, hogy a legtöbbet fejlődhessenek” – tette hozzá Sebestyén János.

A közgyűlésen az is eldőlt, hogy idén is megrendezik a Prémium Liga – Formula–1-es párhuzammal élve – „Monacói Nagydíját”, a a siófoki Scitec Muscle Beach programjába illesztett kupafordulót.

„Helytálló a párhuzam. A Muscle Beach hete egészen különleges a versenyzőink számára. Egy átlagos fordulónál sokkal nagyobb a felhajtás, annak köszönhetően, hogy egy sokkal nagyobb programsorozat részeként tudjuk megtartani a fordulót. Rettentő sok verseny, rettentő sok érdeklődő, valódi sportünnep. Ilyenkor lehetőségünk van olyanokhoz is eljutni, akik alapból egy-egy versenyünkre nem biztos, hogy kilátogatnának. Tavaly is érezhető volt, hogy a nagyobb érdeklődés, a több néző mennyire feltüzelte a versenyzőket” – mesélte a CESA elnöke.

A Prémium Liga 2022-es kiírása április 23-án a sárbogárdi selejtezővel startol. A verseny legjobbjai állandó tagságot szereznek a legalább hat versenyhétvégével tervezett idényre, melynek címvédőként Molnár Zsolt vághat neki.