2026, Április 29 - 16:44
A MEGA MEET 26 Szezonnyitó méltó módon nyitotta meg az idei szezont, és egyértelműen bebizonyította: a prémium- és luxusautók világa, valamint az erősport látványossága tökéletesen megfér egymás mellett. A Székesfehérvár legújabb rendezvényhelyszínén megrendezett esemény valódi közönségsikert aratott, hiszen több ezer érdeklődő látogatott ki, hogy részese legyen ennek az egyedülálló élménynek.
A MET Aréna teljes külső területe és az összes ingyenes parkolóhely megtelt a környező utcákkal együtt: amerre csak a szem ellátott, különlegesebbnél különlegesebb autócsodák sorakoztak. A prémium kategóriás járművek látványa önmagában is lenyűgöző volt, a hangulat pedig végig fesztiváli szintet idézett.
A rendezvény másik fő attrakciója a Premium Strongman League 2026 első fordulója volt, amely izgalmas és kőkemény küzdelmeket hozott. Hét országból érkezett összesen 12 versenyző, köztük három magyar induló: Tatár Gergő, Kovács Ferenc és Horváth Kevin, valamint a szlovák színekben induló Frantisek Piros, azaz Piros Ferenc.
A szervezők tudatosan úgy állították össze az első forduló feladatait, hogy új versenyzők is bizonyíthassanak. A nyitószám a brutális kamionhúzás volt: egy 8 tonnás szerelvényt kellett emelkedőn megmozdítani és célba juttatni. A rendkívül szoros mezőnyt jól mutatja, hogy hat versenyző mindössze két másodpercen belül teljesítette a távot. A számot a fiatal magyar tehetség, Horváth Kevin nyerte meg kiváló idővel.
Ezt követte a 140 kg-os rönknyomás, ahol az ismétlések száma döntött. Az izlandi versenyző öt ismétléssel vitte el az első helyet, míg Jozef Hojdar és Jaro Mockovciak holtversenyben zártak mögötte 3-3 ismétléssel.
A 300 kg-os keretcipelés 2x15 méteren ismét Horváth Kevin sikerét hozta, aki újabb számgyőzelmet aratott, míg Hojdar stabilan tartotta második helyét, és meglepetésre az osztrák Florian Fluschluger harmadik lett.
A magasba dobás során 420 cm magasra kellett 22-24-26-28-30kg súlyú zsákokat átdobni. A francia Pierre Motal bizonyult a legjobbnak, mögötte a lengyel Jakub Szchechowski végzett, míg az izlandi Kristján S. Nielsson négy sikeres dobással lett harmadik.
A zárószám, a legendás Conan-kör, 250 kg-os súllyal igazi embert próbáló feladat volt. Jozef Hojdar elképesztő, 1270 fokos teljesítménnyel nyert, Nielsson 940 fokkal második lett, míg a legjobb magyar eredményt Kovács Ferenc érte el 905 fokkal, ami a harmadik helyre volt elegendő ebben a versenyszámban.
Összetettben végül Kristján S. Nielsson diadalmaskodott, megelőzve Jozef Hojdart és Jakub Szchechowskit. Pierre Motal negyedik, Jaro Mockovciak ötödik lett, míg a legeredményesebb magyar versenyzőként Kovács Ferenc a hatodik helyen zárt.
A MEGA MEET szezonnyitó minden szempontból sikeres volt: látvány, erő, közösség és élmény egy helyen. A szervezők és a közönség egyaránt magasra tették a lécet a folytatásra, amelyre nem is kell sokat várni – a következő fordulót Franciaországban rendezik, ahonnan szintén érkezünk majd beszámolóval.
Kapcsolat
Telefon:
+36(30)203-60-10
E-mail:
info@premiumzrt.hu